Turisztikai Központ és Hadipark

2014. szeptember 26-án adták át a teljesen felújított zeneiskola épületét a nagyközönségnek, mely ma már Turisztikai Központként működik Nagyatádon. Az épületben az országos jelentőségű Katonatörténeti, a Nagyatádi Nyomda története és a Nagyatádi Mesteremberek című állandó kiállítások mellett egy-egy időszakos fotókiállítás is látható. A Turisztikai Központ udvarán látványos szabadtéri haditechnikai bemutató várja a látogatókat. A Radics Sándor ezredes névét viselő hadiparkban a 69. Harckocsiezred Nyugdíjas és Baráti Kör által összegyűjtött, majd a városnak adományozott járművek találhatók (harckocsik, páncéltörő és légvédelmi ágyúk, MIG repülőgépek, helikopter és csapatszállító járművek).

Az intézményben az íjászatot is kipróbálhatják az érdeklődők. Az intézményben rendezvényszervezéssel, hagyományápolással,  képzések szervezésével, közös marketingtevékenységgel, helyi termékek összegyűjtésével színesítik a mindennapokat.

A Turisztikai Központ épületében működik a turisztikai iroda, valamint az Ajándék- és Helyi Termékek boltja (pl. borok, őrölt fűszerpaprika, termelői mézek- és méhészeti termékek, festett kavics- és rézdrót ékszerek, ásványékszerek, üveglencse ékszerek, festett kacsa- és libatojások, képeslapok, hűtőmágnesek, bögrék).

Az épület ad otthon a 2011-ben alakult Nagyatád-Rinyamente Turisztikai Desztináció-menedzsment Egyesületnek. A szervezet tagjai igyekeznek a térség természeti, táji adottságaira, a termál- és gyógyvizek jelenlétére, valamint gazdag kulturális értékeire felhívni a turisták figyelmét.

Kapcsolat

7500 Nagyatád, Széchenyi tér 7.
Tel: 82/504-073
E-mail: nagyatad.tdm@gmail.com

Honlap: www.nagyatadtdm.hu

Nyitvatartás

A kiállítások nyitvatartási időben, tárlatvezetéssel látogathatók!

Szerdától péntekig 10:00-12:00 és 13:00-16:00 óráig.

Csoportok érkezése esetén előzetes bejelentkezés szükséges!
Egyeztetni telefonon, vagy személyesen lehet munkaidőben a Turisztikai Központban.