Tájékoztató a kulturális közvéleménykutatásról, programjainkról

Szerző: NKSK Közzétéve:

Kedves Látogatóink!

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki kitöltötte a kulturális intézményeink, programjaink megújítását szolgáló kérdőívet. Száztizenheten adtak választ a kérdőívben megfogalmazott kérdésekre. A válaszok összesítését elvégeztük, az értékelést alább olvashatják. A kedvező tapasztalatok alapján, figyelemmel a javaslataikra is, ősszel a kutatást megismételjük, így a jövő évi programok megtervezésénél már két jelentős szakmai anyagra is támaszkodhatunk.

Nagyon sok törekvésünkben megerősítettek és több hasznos javaslatot is kaptunk. Ezekből néhányra itt is szeretnénk reagálni.
Kulturális területen nagyjából egy évre kell előre gondolkodni, előadókat, fellépőket lekötni. Ez azt jelenti, hogy a fontosabb programokra már le kellett szerződnünk ebben az évben. Ezeket már nem tudjuk közönségszavazásra bocsájtani, de kísérletképp ősztől néhány jövő évi program előadóira előzetesen is lehet szavazni majd. A tavalyi kínálathoz képest előrelépés az augusztus 20-ai szórakoztató programokban, hogy a helyi előadók mellett az idei sztárvendégünk egy nagyon tehetséges fiatal előadó: Paulina és zenekara lesz. Színvonalas slágerei és feldolgozásai egyaránt szólnak valamennyi korosztályhoz és a fiatal előadó videóinak nézettsége jelenleg 3-5 millió között áll, ami egy feltörekvő énekes esetén nagyon komoly nézettséget jelent. Az Atádi Sokadalomra többek között már lekötöttük a tavaly hatalmas sikert arató Pedrofon zenekart, és a Zenés Nyári Esték előadói is hamarosan ismertté válnak. A Zenés Nyári Esték programjait az idén is a Prológ Alapítvány finanszírozza, intézményünk az előadások technikai feltételeit biztosítja. Már megjelentettük a Retro Nap idei programját, mely évről-évre változatos szórakoztatást, igazi családi időtöltére ad alkalmat. Az idén a nap fő témája a retro játékok lesznek.

Érezzük és ismerjük a közönség igényeit, ebben ez a kutatás is megerősített bennünket, de le kell szögeznünk, hogy egy tízezer fős kisváros költségvetése nem bír el nagykoncerteket. Egy ilyen program kiadása előadótól függően jelenleg 7 és 12 millió forint körül mozog és egy ingyenes nagykoncert elvinné a teljes évi kulturális költségvetésünket. Kisebb, térítéses koncerteket tervezünk a turisztikai központ udvarán a nyári, kora őszi időszakban. Ennek pályázati forrásból tavasszal készítjük elő az infrastrukturális feltételeit. A közösségi események között egyre nagyobb szerepet kapnak a sport programok (tematikus túrák, városi ötpróba stb.). Ősszel készülünk az egyre népszerűbb terepfutás meghonosítására a szoborpark vadregényes környékén és a gyerekeknek ismét meghirdetjük a nagy sikerű „Military Challenge” programot a 63-as Bázison. Tavasszal térségi íjászversenyt szervezünk a szoborparkban, a nyári időszakban pedig folytatódik a széles társadalmi összefogásra épülő „Fogadj örökbe egy szobrot” programunk.

A nyári időszakban négy gyermektábort szervezünk a hagyományos szabadtéri programok mellett, de ezen felül nincs lehetőségünk a kulturális központ nyári szolgáltatásainak további bővítésére. Nyáron egyébként is lényegesen csökken a látogatóink száma, hisz a városlakók nagy része a szabadságát a városon kívül tölti. Sem az anyagi, sem a személyi feltételeink nincsenek meg a nyitvatartási idők hosszabbításának, sőt néhány intézményben csökkenten ezt kényszerülünk. A kétéves járványidőszak folyamatosan változó működési feltételei nehéz helyzetbe hozták intézményünket is. Ezalatt az időszak alatt közel 20%-al csökkent a Nagyatádi Kulturális és Sport Központ teljes személyi állományának létszáma, de ennek ellenére arra törekszünk, hogy a közönségünk ne vegyen észre lényeges visszalépést a szolgáltatásainkban. Ezt a törekvésünk segíti, hogy tavasszal egy újabb intézménnyel bővül a kulturális és sport központ, amely gazdagabbá teszi a város kulturális és turisztikai kínálatát. A város főterén álló patinás épületben az önkormányzat tervei alapján Nagyatád művészeti örökségét mutatjuk be és közösségi programoknak biztosítunk helyet.

Nagy vonalakban ezek a fontosabb törekvéseink, terveink. Ezt tudjuk visszajelezni az Önök felvetéseire. Köszönjük az eddigi együttműködésüket, a legfontosabb kérdésekre igyekeztünk választ adni. Szeretettel várjuk Önöket közösségi, kulturális, sport programjainkon!

Pünkösd Márton NKSK igazgató

2022-igenyfelmeres-ertekeles.docx

Kategóriák: Információ