Szentivánéji nyárköszöntő Nagyatádon

Szerző: NKSK Közzétéve:

Töltsük együtt az év leghosszabb nappalának estéjét! Szeretettel várjuk Önöket, családjukat, barátaikat egy hangulatos estére, ahol kicsik és nagyok is megtalálják a maguknak megfelelő programot. Találkozzunk június 22-én szombaton a Nagyatádi Turisztikai Központ udvarán, szabadtéri színpadánál!

Este 18 órától Molnár Orsi Zsibongó című interaktív gyermekműsorával kedveskedik a gyerekeknek. Ezután a színpadon a néptáncé a főszerep, ugyanis nem csak a nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület ropja, hanem érkeznek Barcsról, Lábodról és Somogyszobról is táncos lábú fiatalok, akiknek a Dió banda húzza a talp alá valót.

20 órától a méltán híres nagyatádi zenekar, az Acoustic Classroom csap a húrok közé. Ezt követően 21 órakor Petruska András dalszerző szórakoztatja a közönséget. 22 órakor pedig hagyományos módon (ahogy a Múzeumok éjszakáján) tűzugrással zárjuk az estét.

Az este folyamán kézműves termékeiket kínáló árusokkal is találkozhatnak, illetve itt lesz velünk a Punisher Airsoft Team, akik fegyver replika bemutatóval, és épületharcászati élménylövészettel készülnek közönségünknek.

A program ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Tervezett műsor:
18:00 Molnár Orsi Zsibongó című interaktív gyermekműsora
18:45 Néptánctalálkozó – Nagyatád, Barcs, Lábod, Somogyszob néptánccsoportjai és a Dió banda közreműködésével
20:00 Acoustic Classroom koncert
21:00 Petruska koncert
22:00 Tűztánc és tűzugrás

Kategóriák: Közösségi esemény