A szünidőben is aktívan
Pályázat címe: „A szünidőben is aktívan!”
Pályázat azonosítószáma: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02218
Kedvezményezett: Nagyatád Város Önkormányzata Nagyatádi Kulturális és Sport Központ
Megvalósítás időtartama: 2021. június 12. – 2022. augusztus 31.
A projekt összköltsége: 7.500.000 Forint
A támogatás intenzitása: 100%
Jelen pályázat keretein belül az NKSK a helyi fiatalok és gyermekek közösségi életének fejlesztése érdekében tematikus és szabadidős táborok megvalósítását tervezi 10-20 éves fiatalok számára. A projekt megvalósítása során évente 4 tábor, a projekt kétéves időtartama alatt, összesen 8 tábor kerül megrendezésre. A táborok 5 napos időtartamban, napközi jelleggel – 8 órától 16 óráig – hétfőtől péntekig kerülnek lebonyolításra. A táborok során napi háromszori étkezés biztosított, táboronként 20 fő gyermek, fiatal számára.
A projekt megvalósítása során a szabadidő hasznos eltöltése mellett fontos cél a fiatalok megfelelő tájékoztatása is, amely többek közt a körükben oly népszerű közösségi oldalon fog megtörténni, illetve az információk a helyi iskolákban is megosztásra kerülnek.
Túratábor
A túratábor célja Nagyatád és a környék látnivalóinak megismerése, felfedezése. A Turisztikai Központ a program bázisa, minden reggel innen indulnak és délutánonként ide is térnek vissza a kiránduló fiatalok. Két alkalommal buszra szállnak (különjárat), hogy a távolabbi érdekességeket, látványosságokat is bebarangolhassák. Ellátogatnak többek között az Atád-várhoz, Kaszóba, Petesmalomba.
Képzőművészeti tábor
A képzőművészeti tábor célja a különböző művészeti ágak megismerése, új kreatív technikák alkalmazása játékos elemekkel kiegészítve. A program végén az elkészült „művek” egy kiállítás keretében lesznek megtekinthetőek. A tábor helyszíne az NKSK klimatizált kamaraterme, amely a TOP-7.1.1-16-H-085-2 kódszámú felhívásra benyújtott, a „Kultúra és élmény a maximumon” című projekt megvalósításával a nyári melegben is megfelelő színteret biztosít az alkotás folyamatának.
Tánctábor
A tánctábor a magyar néptánc, népdal és népzene népszerűsítése érdekében kerül megvalósításra. A programok helyszíne – a TOP-7.1.1-16-H-085-2 kódszámú felhívás keretében a „Kultúra és élmény a maximumon” című projekt megvalósításával – a Turisztikai Központ udvarán kihelyezésre kerülő szabadtéri színpad.
Fotó tábor
A fotó tábor célcsoportjai a felső tagozatos és középiskolás diákok. A természetfotózások során a fényképezési ismeretekbe, a fényképészet történelmébe, a vadfotózásokba, a les készítésekbe is belekóstolhatnak a résztvevők. A program bázisa a Látogatóközpont, innen indulnak és ide is térnek vissza a két külső helyszín felkeresése alkalmával is.
