Az államalapítás ünnepe Nagyatádon

Szerző: NKSK Közzétéve:

Ebben az esztendőben is szeretettel várjuk Önöket az államalapítás ünnepének alkalmából rendezett programsorozatunkra. Augusztus 20-án reggel 9 órakor városi ünnepséggel emlékezünk Szent Istvánra, majd 10 órától a sportcsarnokban a kertbarát kör legszebb terményei kerülnek bemutatásra, ahol a városszépítő egyesület virágosítási versenyének eredményhirdetése is megtörténik.

Augusztus 20-án késő délutántól a szabadtéri szórakoztató programjaink lesznek főszerepben a Szent István parknál. A rakodóparti kisszínpadunkon élő zenével várjuk az érdeklődőket; 17 órától a helyi fiatalokból álló Why Not? zenekar, 18 órától pedig a szintén nagyatádi zenészekből álló Sosemvolt zenekar szórakoztatja a közönséget remek slágerekkel.

Mindeközben kézműves vásározók egész sora várja az érdeklődőket érdekesebbnél érdekesebb portékával; a gyerekeknek játszóváros biztosítja a szórakozást, és a felnőttek sem maradnak vendéglátás nélkül.

Este a piactéren felállított nagyszínpadon a nemzetközileg elismert The Beatles emlékzenekar, a The Blackbirds ad koncertet 19 órától, ahol a legnagyobb The Beatles slágerekkel táncoltatják meg a közönséget. 20:30 órától az örök fiatal Zoltán Erika és táncosai szórakoztatják a nagyatádiakat. 21:30 órától hagyományainkhoz híven tűzijátékkal zárjuk programsorozatunk.

PROGRAMTERV

9:00 Városi ünnepség a Szent István szobornál
10:00 Kertbarátkör terménybemutatója a sportcsarnokban
Nagyatádi Városszépítő Egyesület virágosítási versenyének eredményhirdetése

17:00 Why Not? koncert a rakodópartnál
18:00 Sosemvolt zenekar koncert a rakodópartnál

19:00 The Blackbirds, The Beatles emlékzenekar koncert a piactéren
20:30 Zoltán Erika és táncosai show

21:30 Tűzijáték

Szeretettel várjuk Önöket ingyenes rendezvénysorozatunkra. Rossz idő esetén a sportcsarnokban kerül megrendezésre az esemény.

Kategóriák: Közösségi esemény